Megjöttünk

Épp egy hete érkeztünk és tegnap végre Ákos megkapta a jelszót is az internethez. Úgyhogy most már csak úgy sorjáznak majd a bejegyzések (talán).
Kicsit korán kellett kelni múlt csütörtökön, de végül rendben kiértünk a reptérre (Ágó nagyfiúsan utazott, már nem babahordóban, hanem igazi gyerekülésben), ahol kicsit várakoztunk majd felszálltunk a gépre. Még a beszálláskor láttuk kivonulni a tűzoltókat egy másik repcsihez, amiből épp kifolyt a kerozin, de sem ez, sem pedig az, hogy a mi gépünknek felszállás közben leesett egy darab a belső burkolatából, amit az utasok és utaskísérők közös ereje tudott csak visszailleszteni, szóval mindezek együtt sem állíthattak meg már bennünket. Ágó menten elaludt, s csak arra kelt fel, hogy kapott egy felfújható kisröpcsit (kicsit hangos volt a stewardess, mikor hozta). Evett, húzgálta az előtte ülő úr haját (Ákos ölében utazott), játszott a műanyag pohárral, olvasgatott és cumizott (mert nem engedtük, hogy kiköpje, így védtük a fülbedugulástól).
Frankfurt-taxi-Ditmarstrasse. Szupi hely, töltök majd fel képeket is. A város északi-nyugati fele, igazi parkos kertváros villaházakkal. Játszótér öt percre, de a háznak simán akkora kertje van, mint a Szt. István park (vagy majdnem akkora).
Azóta berendezkedtünk: előbb vettünk bögréket meg éles kést, Ágónak kistányért, etetőszéket (Ákos szerezte egy ún. bolhapiacon, amit valaki a kertjében rendezett és gyerekholmik cseréjére szolgált), ágyat (az IKEA-ból, ami kb. olyan messze van tőlünk, mint otthon a budaörsi, de egy délután alatt megjártuk), ezt-azt.
Ákos felfedezte az Intézetet, ahol olyan furcsa nevű kolleginák veszik körül, mint Ofélia meg Szidónia, én jártam ma a központi egyetemi könyvtárban, ahol nagy megelégedésemre rögtön elsőre megtaláltam, amit kerestem. Szóval így. Megvagyunk. Ezzel a mai könyvtárazásommal kezdtük meg az anyanap-apanap intézményének bevezetését, melynek célja, hogy mindketten élhessünk tudományos életet, s közben Ágó se unatkozzon.
A gyermek fejlődéséről, a németek gyermeköltöztetési szokásairól, a játszóterekről és a közeli Grüneburg parkról, az egyetemi életről és a putzingernénikről a későbbiekben lesz majd szó. Addig is fogadjátok szeretettel a szélvédelmi kendőbe öltöztetett gyermek képét.