A dolgok mostanában

Mostanában már - én legalábbis, nagyÁról nem tudom - kezdem visszaszámolni a hátralévő időt. Még valamivel több, mint két hétig vagyunk itt. Akármilyen nehezen is ment az elején, meg megy néha most is, hogy sokat vagyok kicsiÁval egyedül és a társas életem a nullához konvergál (bár az utóbbi időszakban az indiaiakkal szorosabbá váló viszony miatt valamelyest megélénkült), azért tény és való, hogy otthon sokkal rosszabb lesz. Itt nagyÁ nagyon sokat tudott velünk lenni, amihez mindannyian hozzá is szoktunk, s erről nagyon nehéz lesz leszokni. Ez már most érezhető, hogy a karácsonyi mégtöbbetegyüttlét után nagyÁ most újra dolgozni jár.
PiciÁ az "ATA" megnevezést tartja fenn nagyÁnak, legalábbis úgy tűnik, minhta őt kezdené így nevezni. S hát ma nagyon elkámpicsorodott, mikor a folyosóról beszűrődő kulcscsörgést nem követte ATA belépése, minthogy nem ő ért haza, hanem a japánok jöttek-mentek.
(Csak zárójelben: piciÁ azóta is mese közben az ölemben alszik el, viszont sokkal korábban mint azelőtt - fél kettő körül - és max. egy órát alszik, de inkább csak 40-45 percet. Ettől estére megint tökre kidől, és belealszik a kajába vagy rövid ágyonfetrengés után elalszik. Éjjel viszont felriad és nem tudom - pontosabban azt hiszem, lusta vagyok - addig ringatni, míg visszaaludna, így rendszerint a mi ágyunkban köt ki olyan 3 és 4 között valamikor, végül 7 és 8 között ébreszt minket. Olyankor hipercuki.)
Meg nehéz lesz újra hozzászokni Újlipócia betondzsungeléhez, mert itt olyan egyszerű: csak fogjuk magunkat és kint is vagyunk a kertben.
És persze rém nehéz lesz leszokni arról, hogy jönnek a takák és kitakarítanak helyettünk. Remélem a hátralévő időben piciÁ mindent elles tőlük (jó úton halad, ma nagy takapartit csaptak hármasban).

Viszont persze szuper lesz hazamenni. Ott lesztek ti mind, meg mi kedves lakásunk (ugye még megvan, Kriszta?), meg a szomszédnénik, meg a park, meg a város, meg lehet majd menni ügyet intézni az OEP-be, meg oltásra vinni piciÁt, meg ilyesmi. Jó lesz, na. Már várom.

Karácsony

Már-már úgy nézett ki, hogy meg kell tudnunk, milyen a karácsony szaloncukor nélkül, de az utolsó pillanatban kiderült, hogy mégsem. Ágó három napja a Kisvakond-naptár nézegetése és mese közben, az ölemben alszik el - s anélkül, hogy tudott volna erről, a nagynénije egy Kisvakond-könyvet küldött neki. Az én halacskás tálam a legszebb (na jó, Ákos pizsije se rossz).

PiciÁ és az indiai kisfiú ma EGYMÁSSAL játszottak, nem csak egymás mellett.
A kultúraközi karácsonyon a kókuszgolyó nagyobb siker volt, mint a rakott palacsinta. Ez érthetetlen.
A hó olvad és tavaszi az idő.
A hóemberünk orrát elvitte a nyuszi.

Haspók

Alig egy nappal azután, hogy anyai nagyapja "lekövérezte" piciÁ-t, a gyermek kiejtette az első olyan szót, ami határozottan valamire, mégpedig valami igencsak kézzelfoghatóra utal. Miközben az ő ételei számára fenntartott konyhaszekrényre bökött, azt mondta: "kek". Mielőtt arra gondolnánk, hogy a "kérek" gyereknyelvi formájával állunk szemben, ki kell ábrándítanom mindenkit. PiciÁ ezt úgy értette: "keksz".*

*a mutatványt később többször megismételte

Karácsonyi készülődés

Délelőtt a postára mentünk, ahol kiálltuk a sort és végre elindultak útjukra a küldeményeink.
Délután Ágó nagytakarításba fogott: a DM-től ajándékba kapott szivacsával ledörzsölte előbb a konyhaszekrényt és a hűtőt, aztán a radiátort, a székeket, az ajtófélfát és végül engem. Igen, a fiataltaka nagy barátnő (legutóbb Ágó meg is mutatta neki a szivacsát, ma meg három macifejet vitt neki, amit szerénységből mégis inkább elhajított a folyosón), bizonyára tőle lát ilyesmit, mert hogy tőlem nem, az biztos. Sebaj, remélem otthon még hasznát vesszük ezeknek a benyomásoknak.

Szóval igen, mienk a főnyeremény, a világ legcukibb kisfiúja, de azért lehet, hogy az altatásába fogok beleőszülni előbb-utóbb.

Á ma megint éjjeli szemináriumra ment, én meg kaptam két könyvet a könyvtárból, szóval lenne mit olvasni. Egyébként egy hónap múlva ilyenkor már simán otthon leszünk. A karácsonyi partira meg csúsztatott palacsintát csinálunk a Gastwissentschaftler kollégáknak.
Mi van még? Hideg, néha hózás, hétfőn az utolsó torna lesz, akarok nektek képeket csinálni a Römeren felállított adventi vásárról, mert azért az elég mutatós, még csak egy forraltbort ittunk, Á polcán a ruhásszekrényben pedig feltűnt egy fehér csomag (véletlenül tudom is, hogy mi van benne, de azért nagyon izgatottan várom a karácsony estét!).

Amit nem szeretek

Vannak olyan hihetetlen dolgok, mint a fél kilences kelés. Egész nagy téttel mertem volna rá fogadni, hogy ilyesmire nekünk évekig esélyünk sincs, erre tessék, máris megtörtént. Valamikor hajnalban (6 körül kb.) egy Méltatlankodó Nyikorgót emeltem át a babaágyból a mienkbe, aki még hosszan dünnyögött és tapsikolt kettőnk között, de miután senki nem törődött vele, elhallgatott, mi több elaludt.
Aztán nem sokkal miután felkeltünk, a hó is elkezdett szép nagy pelyhekben hullani.
Mindezeken fellelkesülve indultunk kabátot venni nagyÁnak. Szerencsére eleve csupán egy boltot akartunk megnézni, jóbarátunkat a cundát, mert ott sok van és olcsó. Sikerült egyébként, szerintem jó kis kabit találtunk, de bármilyen szépen indult is a nap, azért én teljesen kiakadtam a vásárlás végére. Pedig semmi különös nem volt, csak piciÁ rohangászni akart és mindent megnézni, de közben egy anorákot viselt és hótaposót, rajtam is volt néhány réteg, plusz egy táska, benne minden babaellátáshoz szükséges eszközzel (amiket egyébként mára a minimálisra redukáltam már), köztük egy valahogy mindig csöpögő cumisüveggel. Szóval izzadtam, görnyedeztem, hajkurásztam, öltöztettem-vetkőztettem. Utálok télen vásárolni, de gyerekkel még rosszab.

Kakas és süni

Remélem, még azelőtt sikerül tisztáznunk piciÁval ezt a kakas-süni dolgot, hogy nagyobb baj (hogy pontosan mi is, azt el sem tudom képzelni) lesz belőle. Történt ugyanis (még réges rég, csak azóta sem írtam róla), hogy találtunk egy szimpi antikváriumot, épp csak semmi jó könyv nem volt benne. Kértem a nénit, hogy mutasson valamit piciÁnak, mire elővette a legszupibb (vadonás új) Ravensburger könyveket, amik jó drágák is voltak. Hogy ne távozzunk üres kézzel (a kedvesség nálam nyerő üzletpolitika), hajlandó lettem volna megvenni valamelyiket, viszont felfedeztem, hogy vannak használt gyerekkönyvek is. Azok között találtam egyet, ami nagyon tetszett: keménytáblás, csak képek, ráaddásul nem is a szokványos kutya-cica összeállításban (hanem: cseresznye, nyúl, bohóc, kakas, süni, vontatóautó, helikopter, egér a tartalom). Jól meg is vettük 50 centért. PiciÁnak is nagyon tetszett, hamar meg is tanulta, hogy melyik képre milyen hívószónál kell bökni. Annyira, hogy egyszer, mikor anyu volt a skype-vonalban, kértem (piciÁ-t), hogy mutassa meg, hol a kakas. Erre ő - miközben én itt dagadoztam a büszkeségtől) elcaplatott a sarokba, kiválasztotta a könyvet, amiben a kakaska képe van, odahozta hozzám, kinyitotta a megfelelő oldalon és irtó büszkén rábökött ... a sünre.
És ez azóta is így van. A kakast és a sünit konzekvensen keveri. Néha a biztonság kedvéért gyors egymásutánban mindkettő képre rábök, ha arra kérjük, hogy mutassa meg valamelyiket.

Első hó

Mindig nagyon örülök az első hónak. Idén ma érkezett meg.
Délelőtt sétáltunk a parkban, piciÁ megállíthatatlanul megy előre bármin keresztül, mint egy tank. Ebédre mindenki jól teleette magát tésztával, aztán ma valahogy időben sikerült elaltatni és most itt vagyunk a teánkkal, kekszünkkel és a hóval. Hát ez jó.

Szóval

ott tartottunk, hogy jön-megy. Hát íme.

Járókelő

Ágó egyre biztosabban jön-megy, bár még mindig igen mókásan fest, mikor nekilódul. Tegnap megadtuk a tornás néninek, amit érdemel: Ágó a szeme láttára közlekedett nagyÁ meg énköztem. Ha tudnék gyilkolni a szememmel, akkor ma fekete zászló lengene a Sportvereinon. Még két tornás alkalom lesz a jövő héten, aztán sajna jön a szünet.

Járni tudó nagyfiúk délelőtt nem alszanak, úgyhogy az új paradigma jegyében kettő előtt jobb, ha nem is próbálkozom altatással. Mióta ezt megértettem (tegnap) újra béke van.

Jön a hideg, kéne írni is a sok olvasás után, lehet, hogy lesz valami házi ünnepség karácsonykor.

A Spielcaféról majd este írok.

Mikulás, indiai konyha és más kalandok

Föltorlódtak némiképp az események, pedig a napok olyan egyformán telnek. Ágó 7-kor könyörtelenül kiebrudal minket az ágyunkból (6 körül rendszerint talpra szökken a saját ágyában, s ha úgy teszek, mint aki ezt nem vette észre, akkor hangos dünnyögéssel, hovatovább sírdogálással jelzi, hogy ő bizony arra vár, hogy közénk bújhasson --- kicsit izgulok, hogy lesz ez otthon, de mint tudjuk, a gyerek nem matematika, vagyis folyamatosan változtatja a saját szabályait, így hosszú távra tervezni merő időpazarlás). Előbb ő reggelizik, aztán mi is. NagyÁ negyed 9 és fél 9 között elmegy dolgozni, én felszámolom a reggeli romjait, piciÁ pakol és magyaráz, aztán ha esik ha fúj mi is teszünk egy kört odakint. Vásárlás, jobb idő esetén játszótér. Hogy rögtön a címben jelzett "más kalandok"-ra térjek, itt mondom el, hogy Ágó az utóbbi napokban jelentős előrelépést tett a lépések terén (ohó, hát ezért a fogalmazásért bocsánat minden szépírást kedvelőtől), a hétvégén egyfelől volt arra példa, hogy majdnem egészen a közeli játszótérig (ld. térkép) tolta a kocsiját, a lakásban viszont kifejezetten gyalog, két lábon, segédeszköz nélkül galoppírozott. Amikor jár, akkor leginkább egy holdkóros vízér keresőre emlékeztet, éppcsak a villás bot hiányzik a kezéből. Illeg-billeg mint egy részeg béka, de elég hatékonyan halad, séta közben le is tud guggolni, ha fel akar venni valamit, és aztán újra felegyenesedve tovább tud haladni. Szóval lehet, hogy a csütörtöki torna is újra tervbe kerül (hétfőn már most is voltunk, és persze a kutyát nem zavarta a kiscsávó).
Persze készültünk a Mikulás látogatására. Sőt, kifigyeltem, hogy az egyik boltban személyesen is lehet vele találkozni, úgyhogy amíg szombat délelőtt Ákos a társadalomelmét visszatéréséről hallgatott konferenciaelőadásokat (Beck, Honneth meg ilyenek), addig mi piciÁval ellátogattunk ebbe a boltba. És valóban jött a piroskabátos alak, s bár nem sikerült Ágó kegyeibe férkőznie, azért kaptunk két ajándékcsomagot. Jött még egy ... khm ... angyalka is, amolyan igazi tenyeres-talpas német menyecske. Mindegy, kedves volt.
Vasárnap reggel mindenki csizmájában (avagy félcipőjében, kinek mije van) voltak meglepik (hamarosan a képek között!).
Időközben (újabb "más kaland"), piciÁ úgy döntött, hogy már inkább nagyfiú semmint kicsi, így elkezdett leszokni a délelőtt alvásról, s helyette délutánira váltott. Ez persze így helyes, sokkal kellemesebb teli pocakkal ebéd után elaludni, mint éhesen előtte. Igenám, csakhogy az életmódváltási terveit megint nem oszotta meg velem, ígyhát pénteken itt dekkoltunk bent a lakásban és vártunk, hogy elálmosodjon (ill. ő arra, hogy én rájöjjek végre, hogy nem álmos), ahelyett, hogy a verőfényben sétáltunk volna a bornheimi adventi vásárban. Szombaton újra rendesen (a régi szokások szerint) aludt, de ma (vasárnap) erre esélyünk sem lehetett, hiszen itthon volt az APUKÁJA, s hát hogyan is remélhetnénk, hogy egy ekkora jófejpajtás-pókjárásban hason hurcoló-labdázó-kúszómászó csoda mellett majd éppenpont aludni akar a gyermek. Úgyhogy miután megette az ebédet (gulyásleves) kimentünk a folyosóra, mert úgy hallatszott, hogy az indiai kisfiú is az apja itthonlétének áldozatául esett (vagyis ő sem tud aludni).
Most mit mondjak, nagyon cukifejek voltak, ahogy együtt játszottak. Az indiai kisfiú előbb mepróbálta minden lehetséges eszközzel rávenni Ágót, hogy mozduljon meg végre (távolodjon el a faltól, amibe kapaszkodott). Ugrált körülötte, le-föl rohangált, bökdöste. Ágó mindezt inkább megszeppenve figyelte, de ugrabugrálni vagy föl-le rohangálni semmiképp sem kezdett el. Az indiai fiú végül stratégiát váltott, és maga is térdre ereszkedett és egybként is mindenben utánozni kezdte Ágót. Az új módszer működött, Ágó oldódni kezdett. (Minden esetre elég vicces jelenet volt, mikor Ágó az apukája lábába kapaszkodva rámutattt a teraszajtójra és azt kiáltotta "Ö", mire az indiai kisfiú tökéletesen utánozva Ágó testtartását mellé állt és szintén az ajtó felé bökött. Kb. így festett. Ágó egy idő után berontott az indiaiak lakásába (szintén sokkal-sokkal szerencsésebb elosztású, mint a miénk), ott picit játszott, majd ügyesen meghívatta magát ebédre, amit (kb. fél órával a gulyásleves után) boldogan el is fogyasztott (rizs, lencse, a céklát a vendégségben sem szereti).
Nagy nehezen hazahurcoltuk és elaltatni is sikerült (nem elsőre).
Este azután újabb jelét adta a nagyfiúsodásnak. Mióta ismerem (vagyis születése óta, ugyebár), a kezemben alszik el esténként (na jó, volt egy rövid időszak, amikor valami csoda folytán hajlandó volt egyedül elaludni az ágyában). Ez mostanában nem volt gond, ugyanis belealudt a vacsiba, úgyhogy csak a hálózsákba kellett becsomagolni és betenni az ágyába. Néhány napja azonban újra ringatni kellett, ami tekintetettel az újszülöttkorihoz képest kb. megháromszorozódott (de legalább megkétésfélszereződött - nem mértük mostanában) súlyára nem is olyan könnyű. Ellenben ma! Ringattam én kitartóan, ő pedig elmondta nekem mindazt, amit tud. Vagyis volt berregés, purrogás, tetetete, wooáááh, plümplüm, apapapa, qqquuqqquu meg minden, de alvás az nem. Végül megelégelvén a dolgot (időközben nagyÁ is ringatta kicsit, szintén nem sok sikerrel) letettem az ágyába, ahol elhallgatott, s kis idő után el is aludt. Hát, nagyfiú lesz na, hamarosan valószínűleg annak sem fog örülni, hogy összevissza puszilgatom folyton. Ez az anyákok sorsa.