Mikulás, indiai konyha és más kalandok

Föltorlódtak némiképp az események, pedig a napok olyan egyformán telnek. Ágó 7-kor könyörtelenül kiebrudal minket az ágyunkból (6 körül rendszerint talpra szökken a saját ágyában, s ha úgy teszek, mint aki ezt nem vette észre, akkor hangos dünnyögéssel, hovatovább sírdogálással jelzi, hogy ő bizony arra vár, hogy közénk bújhasson --- kicsit izgulok, hogy lesz ez otthon, de mint tudjuk, a gyerek nem matematika, vagyis folyamatosan változtatja a saját szabályait, így hosszú távra tervezni merő időpazarlás). Előbb ő reggelizik, aztán mi is. NagyÁ negyed 9 és fél 9 között elmegy dolgozni, én felszámolom a reggeli romjait, piciÁ pakol és magyaráz, aztán ha esik ha fúj mi is teszünk egy kört odakint. Vásárlás, jobb idő esetén játszótér. Hogy rögtön a címben jelzett "más kalandok"-ra térjek, itt mondom el, hogy Ágó az utóbbi napokban jelentős előrelépést tett a lépések terén (ohó, hát ezért a fogalmazásért bocsánat minden szépírást kedvelőtől), a hétvégén egyfelől volt arra példa, hogy majdnem egészen a közeli játszótérig (ld. térkép) tolta a kocsiját, a lakásban viszont kifejezetten gyalog, két lábon, segédeszköz nélkül galoppírozott. Amikor jár, akkor leginkább egy holdkóros vízér keresőre emlékeztet, éppcsak a villás bot hiányzik a kezéből. Illeg-billeg mint egy részeg béka, de elég hatékonyan halad, séta közben le is tud guggolni, ha fel akar venni valamit, és aztán újra felegyenesedve tovább tud haladni. Szóval lehet, hogy a csütörtöki torna is újra tervbe kerül (hétfőn már most is voltunk, és persze a kutyát nem zavarta a kiscsávó).
Persze készültünk a Mikulás látogatására. Sőt, kifigyeltem, hogy az egyik boltban személyesen is lehet vele találkozni, úgyhogy amíg szombat délelőtt Ákos a társadalomelmét visszatéréséről hallgatott konferenciaelőadásokat (Beck, Honneth meg ilyenek), addig mi piciÁval ellátogattunk ebbe a boltba. És valóban jött a piroskabátos alak, s bár nem sikerült Ágó kegyeibe férkőznie, azért kaptunk két ajándékcsomagot. Jött még egy ... khm ... angyalka is, amolyan igazi tenyeres-talpas német menyecske. Mindegy, kedves volt.
Vasárnap reggel mindenki csizmájában (avagy félcipőjében, kinek mije van) voltak meglepik (hamarosan a képek között!).
Időközben (újabb "más kaland"), piciÁ úgy döntött, hogy már inkább nagyfiú semmint kicsi, így elkezdett leszokni a délelőtt alvásról, s helyette délutánira váltott. Ez persze így helyes, sokkal kellemesebb teli pocakkal ebéd után elaludni, mint éhesen előtte. Igenám, csakhogy az életmódváltási terveit megint nem oszotta meg velem, ígyhát pénteken itt dekkoltunk bent a lakásban és vártunk, hogy elálmosodjon (ill. ő arra, hogy én rájöjjek végre, hogy nem álmos), ahelyett, hogy a verőfényben sétáltunk volna a bornheimi adventi vásárban. Szombaton újra rendesen (a régi szokások szerint) aludt, de ma (vasárnap) erre esélyünk sem lehetett, hiszen itthon volt az APUKÁJA, s hát hogyan is remélhetnénk, hogy egy ekkora jófejpajtás-pókjárásban hason hurcoló-labdázó-kúszómászó csoda mellett majd éppenpont aludni akar a gyermek. Úgyhogy miután megette az ebédet (gulyásleves) kimentünk a folyosóra, mert úgy hallatszott, hogy az indiai kisfiú is az apja itthonlétének áldozatául esett (vagyis ő sem tud aludni).
Most mit mondjak, nagyon cukifejek voltak, ahogy együtt játszottak. Az indiai kisfiú előbb mepróbálta minden lehetséges eszközzel rávenni Ágót, hogy mozduljon meg végre (távolodjon el a faltól, amibe kapaszkodott). Ugrált körülötte, le-föl rohangált, bökdöste. Ágó mindezt inkább megszeppenve figyelte, de ugrabugrálni vagy föl-le rohangálni semmiképp sem kezdett el. Az indiai fiú végül stratégiát váltott, és maga is térdre ereszkedett és egybként is mindenben utánozni kezdte Ágót. Az új módszer működött, Ágó oldódni kezdett. (Minden esetre elég vicces jelenet volt, mikor Ágó az apukája lábába kapaszkodva rámutattt a teraszajtójra és azt kiáltotta "Ö", mire az indiai kisfiú tökéletesen utánozva Ágó testtartását mellé állt és szintén az ajtó felé bökött. Kb. így festett. Ágó egy idő után berontott az indiaiak lakásába (szintén sokkal-sokkal szerencsésebb elosztású, mint a miénk), ott picit játszott, majd ügyesen meghívatta magát ebédre, amit (kb. fél órával a gulyásleves után) boldogan el is fogyasztott (rizs, lencse, a céklát a vendégségben sem szereti).
Nagy nehezen hazahurcoltuk és elaltatni is sikerült (nem elsőre).
Este azután újabb jelét adta a nagyfiúsodásnak. Mióta ismerem (vagyis születése óta, ugyebár), a kezemben alszik el esténként (na jó, volt egy rövid időszak, amikor valami csoda folytán hajlandó volt egyedül elaludni az ágyában). Ez mostanában nem volt gond, ugyanis belealudt a vacsiba, úgyhogy csak a hálózsákba kellett becsomagolni és betenni az ágyába. Néhány napja azonban újra ringatni kellett, ami tekintetettel az újszülöttkorihoz képest kb. megháromszorozódott (de legalább megkétésfélszereződött - nem mértük mostanában) súlyára nem is olyan könnyű. Ellenben ma! Ringattam én kitartóan, ő pedig elmondta nekem mindazt, amit tud. Vagyis volt berregés, purrogás, tetetete, wooáááh, plümplüm, apapapa, qqquuqqquu meg minden, de alvás az nem. Végül megelégelvén a dolgot (időközben nagyÁ is ringatta kicsit, szintén nem sok sikerrel) letettem az ágyába, ahol elhallgatott, s kis idő után el is aludt. Hát, nagyfiú lesz na, hamarosan valószínűleg annak sem fog örülni, hogy összevissza puszilgatom folyton. Ez az anyákok sorsa.