Nincs láb, nincs csoki

Talán legjobb, ha tárgyilagosan írok erről az esetről, ami egyébként mélységesen felkavart. Az van, hogy mivel Ágó nem tud járni, a továbbiakban nemkívánatos személyek vagyunk a tornán. Nem lett volna baj, ha nem mászik rosszkor rossz felé és nem az a nő van ott, aki csütörtök délutánonként felügyeli a rendet. Így viszont Ágó a szeme láttára bemászott a gyűrűn hintázó kislány alá, ami - mivel veszélyes - maga után vonta a kérdőre vonásunkat és az eltanácsolásunkat. Mondhatom, hogy magam alá kerültem a hír hallatán, de erős vagyok nagyon, így ott helyben nem sírtam el magam. (Azért mikor hazaértünk és nagyÁ aszonta Prücsöknek, hogy "Na gyerünk Prücsök, laufen laufen!", mire kicsiÁ az apja kezét elengedve tett egy tétova lépést, na akkor azért elbőgtem magam.)
A szabály az szabály, s ez a kitétel, hogy a gyermek tudjon menni egyedül, valóban ott van a programleírásban. Mi több, még el is fogadom, hogy az ilyen mindenki-lába-alatt-ottlévő kismanók veszélyesek a résztvevők testi épségére, s valóban nem lehet kivételt tenni, hogy piciÁ járhat a tornaterembe, a többi kúszó-mászó meg nem - csak ez most így hirtelen engem elég szarul értint. Na mindegy, majd holnap megtanítom járni.
Azt azért még leírnám itt, ha már torna, hogy megtanult lemászni a magas helyekről, mostmár rendesen tolat (mondjuk ma a tornateremben majdnem letolatott egy másfél méter magasan lévő szivacs szélén), valamint hogy ma végigmászott egy keskeny pallón két nagy tornaszekrény között (és ott is csak kétszer esett volna le, ha nem vagyunk mellette).


Megj.: Persze fogunk még tornázni menni, főleg hétfőn délelőtt, amikor nem ez a nő van ott. De csütörtökön is talán, csak most esetleg kihagyunk egy hetet. Addigra tényleg biztos megtanul menni.